Ott hagytuk abba a Shuddh Desi Romancet még a trailer bevizsgálásánál, hogy csak akkor fog és tud majd igazán lekenyerezni magának, ha előáll valamivel, mit tudom én jó dalokkal, mert akkor még az övé lehetek, és elhiszem azt neki, hogy tényleg jó moziról van és lesz szó, csak legfeljebb az előzetes ment félre egy csöppet. Folyt.köv.
.
.
Itt vagyunk. Ez már a jelen. És mintha olvasnának minket (ideje félni), vagy nem tudom, de a Sachin-Jigar nem alszik továbbra se, és komolyan számolni kell velük az idén. A Pritam, az AR Rahman, meg az Amit Trivedi pedig monnyon le. Mert ha őket együtt, stílus miegymás összegyurmáznám most, akkor kapnék olyat, olyan ízeket, mint amilyet az SDR legelső dalbetét promója, a Tere Mere Beech Mein kínál. És mégse egészen. Mert ez valami más. Azokhoz nem hasonlítható. De így szuper.
Welcome to egy falatnyi hindi broadway előszobájában, Sundhi és Mohit duójától. Legalábbis a refrén része engem arra emlékeztet, de lehet nagyon messze vagyok a valóságtól, az igazságtól és vaksötétbe tapogatozom, amikor ezt mondom. Vagy lehet a betét az oka ennek, ami összepókhálózta a gondolataimat, mert annyira jópofa a videó is, Sushant és Parineeti jodi, hogy akarva-akaratlanul belédmászik, és nem tudsz szabadulni tőle egyhamar. Bájos, és talán ez is a legjobb szó rá. Mellette azért bolondos is tud lenni: 1:49.
Szumma. Mindenképpen az utóbbi idők egyik legversenyképesebb, unkonvencionálisabb, desibb, leghangulatosabb dalbetétje ez. Kihagyni kihagyhatatlan.
Utolsó kommentek