Ki hallott már igazán veretős Emraan Hashmi dalbetétet? Na ugye. Ő a romantikus balladákban utazik elsősorban, így aztán most nem is vesszük szívünkre, hogy a Raja Natwarlal partyhard slágere pont nem lett partyhard sláger. Annak ellenére se, hogy erre ott volt szerződtetve Yuvan, a tamil filmzenék maestroja, aki tud egyet és többet a műfajról, hogy miként kell azt szakérteni. Ezért és erre tessék fellapozni pl. a Yedho Mayakkamot (dal és betét), ott az twistcsászár. Míg a mostani a Flip Your Collar Back nem. És ilyenkor hiába olyan egy az egyben, mint egy kollywoodi filmzene, ez sem segít rajta. A POWA nincs meg benne, vagy az a plusz, amiért most nekem ezt tánccal kéne tudomásul vennem.

Dukki Tikki
Amikor Emraan Hashmi táncos dalbetétet nézek, elképzelem, hogy mi lenne ha a színész tényleg nézne bw filmeket, többet. Mert még a végén tanulna belőle, és ő lenne a következő Shahid Kapoor vagy akár Prabhu Deva. Persze ettől még mindig falra mászik, ha a parkettre invitálják két jelenet között. És lehet ez soha nem is fog megváltozni. Bár nem is nagyon erőlteti. A Raja Natwarlalban is a Dukki Tikki kedvéért láthatjuk hosszú idő után twistelni meg koreot ölni. De mondottam volt, őt se ezért szeretjük. Nem fejelfordítos, de ami Salmanban, meg azzal eladható, az vele pont nem.

How to make it: Tere Ho Ke Rahenge
Ha ezt itt nálunk, Budapesten forgatják még a kamueső se kellett volna. De a Raja Natwarlalnak a Tere Ho Ke Rahengenél ez utóbbi is elég volt, ha már az égi áldás kimaradt, vagy nem lett volna elég. De aztán ez is mind hiába, mert a képi kontent jóval elmarad magától a daltól.
A YSR szerelem ezért szerelem pontosan.
A következő ígykészültben maguk a főszereplők mesélnek a filmzenéről, hogy mennyire szeretik, és mennyire ott van a szeren. Majd a forgatás is szóba kerül, mi meg csak nem tudjuk becsukni a szánkat a vége után fél órával se, hiszen Humaima Malick irtó természetes, hol volt eddig ő, miért nem láttuk sehol. Emraan meg nem az új Messi, azért kezet ráz a gyerekekkel, helloo.
Tere Ho Ke Rahenge dal > Tere Ho Ke Rahenge dalbetét

Tere Ho Ke Rahenge
Mintha Angliában lennék most mindig esik, hogy nem láttam előre ez idegesít.
Az idő közben bw-ba igazolt Yuvan Shankar Raja készítette el a Emraan Hashmi új filmjének zeneösszesét. A zenei rendezőt és eddigi munkáit elsősorban a kollywoodi filmélet szerelmesei ismerhetik jobban (Billa 1&2, Mankatha, Piyaa, Aarambam pl.), de talán majd a Raja Natwarlal soundtrackje segít betörni a bw biznszbe, és akkor ezek után itt is többet találkozhatunk és foglalkozhatunk vele. Az biztos, hogy az első dalelőzetes innen, a cím szerinti Tere Ho Ke Rahenge nagyon jó ajánlólevél, azoknak legalábbis, akik tényleg nem tudták ki ő. Hiszen, aki tudta, annak ez papírforma. Mindamellett szeressük nagyon. Következzen egy romantikus ballada tőle, meg Emrannal a főszerepben, kell is ennél több? Óóóóó.

Raja Natwarlal trailer
Olyan sok minden történt már ebben az évben. De várjunk csak, nem minden. Mert hogy ne hiányozna belőle egy jó kis Emraan Hashmi film? Amiben Emraan Hashmi Emraan Hashmit alakítja. És miért írom le ennyiszer a nevét. Mert ez az ő filmje lesz, amiből volt már egy pár. #soboring
Ha úgy tetszik, a Raja Natwarlal az új Jannat, vagy annak folytatása, a harmadik része. Persze ez nincs kimondva, és nem igaz, attól még a rendező ugyanaz, és a történet se külüncebb annál. Nézzük csak. Nagy álmokat kergető conman, meg szerelem, meg bosszú, meg trükkök, meg fordulatok, meg egy Humaima Malik, aki ki is? #márérdekel
Bemutató augusztus 29-én. Paresh Rawallal még a főszerepben, aki azért az utóbbi években nagyon elővette magát. És nem miatta, de miatta is azért only dvd nézőbarátom lesz a Raha Natwarlal.
Ami az elmondottakhoz képest csattanó lehet, és nehéz is megfogalmazni a miértet, de ehhez talán Emraan Hashminak kell lenni, és az ő filmjeit látni, hogy megértsük, mi is késztet arra, hogy a következőt a sorban se hagyjuk ki tőle. A zenék még várósak, de ott leszek, amikor visszatér.
Utolsó kommentek