Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

How to make it: Raeth Ki Tarah

Igen, nehezen tudok lejönni róla, és már megint itt van, de hát legalább van miért, van értelme bw horrort nézni idén. Ha másért nem, ezért, ezért volt jó, hogy elkészítették, meg ezért lesz jó belekukkolni is, hogy a dalokat láthassuk, hallhassuk teljes valójukban. Mint amilyen ez az évzene várományos Raeth Ki Tarah c. szerzeménye Manannak, Rajat Dipakk dalolászásában.

 legen wait for it music 

A 3 A.M. trailere is kikerül majd idővel, de előtte kidumálunk mindent, ami csak ezeket a zenéket illeti, legfőképp ezt. Jöjjön is most hozzá egy ígykészült rovat, ahol a színfalak mögött, a háttérbe nyerhetünk betekintést, abba, hogy hogy lett ez, az utóbbi napok levakarhatatlan slágere. De ahogy azt láthatjuk, nem csak nálunk csókós, hanem cast körökben is elég nagy népszerűségre tett szert az RKT. Szeretik, szerették, amikor forgatták, mintha benne lett volna a levegőben, hogy ebből kisülhet valami nagy durranás is.

Talán azért is, mint ahogy megemlíti valaki a videóban, mert valami kapcsolódási pont azért van közte és a Tum Hi Ho között. Persze e miatt most nem kell mindjárt rosszban sántikálni, miközben nekem is ez ugrott be elsőként. Mert nem másol(t példány, duplikátum), nem érzem rajta. Nyilván ami sikeres, azt meg kell lovagolni, de azért ez Manané, a sajátja, butaság lenne azt mondani, hogy nem az övé. Nyilván a ráhatás az megvolt, ahogy az előbb említettem, viszont ezért se kell a fejét a homokba dugnia. Egy ideig mindenki Why this kolaveri akart lenni pl na.

Az RTK érzelmes, de nem bomba. Lágy, de kemény. Év és zene. A betétben pedig Jasmin Oza a koreofelelős, akit ugyancsak kalapemelés illet, jól összerendezte. Így. Készült.

0 Tovább

Meherbaan

Ilyen az, ha egy üzlet beindul. Mert nem elég, hogy a Raeth Ki Tarah szólt nagyot Mannantól, a most következő Meherbaan is ugyanezt szolgálja, leköveti azt. Így behúzhatjuk a strigulát: tessék egy újabb jól sikerült daldarab a 3 A.M. filmzenei albumnak. Amit most már tényleg meg kéne hallgatni teljes egészében.

Az énekes itt is Rajat, jöhetnek a coverek rá. Hallgassátok, szeretgessétek. 

Amúgy meg ki ez a Mannan? Honnan jött, és hol volt eddig? 

0 Tovább

Raeth Ki Tarah

Annyiszor meghallgattam már, hogy majdnem elfelejtettem megosztani. Pedig ha valaki, akkor a most következő 3 A.M. c. film Raeth Ki Tarah névre hallgató dalára pont igaz, hogy kajakra betölti a Tum Hi Ho után hagyott űrt. Persze a kettő nagyon nem ugyanaz, ez nem is olyan soft, balladacentrikus, inkább harsányabb, keményebb, élesebb, de mégis ugyanúgy szenvedős az ismeretlenségből szólt nagyot, ahogy azt Mithoon tavalyi év legjobb bw filmzenéje tette. Hasonló célokra azért Manan slágere nem hivatott, akármennyire is csípem minden körülmények között, de évzenének perpillanat el tudom képzelni. A mikrofon mögött meg Rajat Dipakk. És akkor forogjon-pörögjön. 

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek