Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Shah Rukh Khan performansza az idei Zee Cinen

Már a belépője is magáért beszél. De az, ahogy Deepika odapaskol Ranbirnak (1:07), hogy menjél már hátra én is látni akarom, még többet elmond arról, hogy ezt tényleg nem lehet kihagyni semmi pénzért, erre mindenki kiváncsi, hiába lerágott csont már Srk sokak szerint. Mert de nem.

Aztán a folytatás se igen vesz vissza. Miazhogy. Annyit elárulok, hogy Srk nem marad egyedül a színpadon, jön Karisma, jön Anushka, jön Katrina. És a végére az is kiderül, hogy ez bizony több volt, mint egy produkció. Szép. Nem is találok már szavakat.   

0 Tovább

A 13. Zee Cine nyertesei

A hagyományoknak megfelelően idén is a Zee tévé kezdte el a díjszezont. Már 13. alkalommal. Talán erős és túlzás azt mondani, de sokak szerint a legkevésbé komolyanvehető awards ez az összes közül. Nem azért, mert általában szokásuk egyszerre két embernek is odaítélni egy díjat, amit a mai napig nem értek, hanem mert annyira szembeszökő, hogy az igazán nagy sztárokat tolják, a kicsik meg kicsik és le vannak. Most azonban az a fura helyzet állt elő, hogy eléggé rendben van a nyertesek névsora, ha egy pillantást is teszek rá. Nincs is mibe nagyon belekötni. A Kahaanit szerették, ahogy a Barfit is, sőt Gauri Shinde az EV-ért megkapta a legjobb debüt rendező díját. Zenében Pritam az első, 2012 tényleg róla szólt. Katrina, mint ikon azért vicces na, de pl Rishi Kapoornál negatív szerepben jobbat keresve se találtak volna. Ja és szerintük a Radha az évzenéje.   

Best Actor Male  (Popular) – Salman Khan (Dabangg 2)

Best Actor Female  (Popular) – Priyanka Chopra (Barfi!)

Best Director - Anurag Basu (Barfi!)

Best Director (Jury) - Sujoy Ghosh

Best Actor Female  (Jury) - Vidya Balan (Kahaani)

Best Actor Male (Jury) - Ranbir Kapoor (Barfi!)

Best Film (Jury) - Kahaani

Best Film (Popular) - Barfi!

Best Debut Female - Yami Gautam (Vicky Donor) and Ileana D’Cruz (Barfi!)

Best Debut Male - Arjun Kapoor (Ishaqzaade) and Ayushmann Khurana (Vicky Donor)

Best Story - Sujoy Ghosh and Advaita Kala (Kahaani)

Best Screenplay - Anurag Basu (Barfi!)

Best Dialogue - Tigmanshu Dhulia and Sanjay Chauhan (Paan Singh Tomar)

Best Debut Director - Gauri Shinde (English Vinglish)

Best use of Media - Salman Khan

Song Of The Year - Radha (Student Of The Year)

Best Choreography - Ganesh Acharya (Chikni Chameli – Agneepath)

Best Lyrics - Kausar Munir – Pareshaan (Ishaqzaade)

Best Singer (Female) - Shreya Ghoshal (Saans – Jab Tak Hai Jaan)

Best Singer (Male) - Sonu Nigam (Abhi Mujh Mein Kahin – Agneepath)

International Icon (Female) - Katrina Kaif

International Icon (Male) - Shahrukh Khan

Best Music - Pritam (Cocktail)

Best Background Score - Ajay Atul (Agneepath)

Sa Re Ga Ma Pa Fresh Singing Talent - Shalmali Kholgade (Pareshaan – Ishaqzaade)

Best Marketed Film - Ek Tha Tiger

Best Actor In A Supporting Role  (Female) - Anushka Sharma (Jab Tak Hai Jaan)

Best Actor In A Supporting Role (Male) - Nawazuddin Siddiqui (Talaash)

Best Sound Design - Kunal Sharma (Gangs of Wasseypur)

Best Actor in a Negative Role - Rishi Kapoor (Agneepath)

Best Actor in a Comic Role - Abhishek Bachchan (Bol Bachchan)

Best Cinematography - Ravi Varman (Barfi!)

Best Editing - Namrata Rao (Kahaani)

Best Production Design - Rajat Poddar (Barfi!)

Best Action - Rowdy Rathore

0 Tovább

Ranbir Kapoor belépője a Zee Cinen

Az megvan, hogy díjátadóra menni komolyan kell, úgy kiöltözni, ahogy senki más, szmájlikat dobálni sokat, mintha nem is ismernéd a szomorúság fogalmát, meg pozolni, beállni, sablondumákat lenyilatkozni arra az 5454354 sablonkérdésre. Gondolom ez valami szabály, etikett vagy mi, lehet én is így tennék, viselkednék hasonló helyzetben. De mégis valahogy jobban tetszik az, ahogy Ranbir Kapoor megtörte a csendet. És átment öltönyösből emberibe picit. Annyira, hogy aztán kijöjjön belőle, még a nyakkendőjét is megigazítva, hogy tudom apu hol a helyem, megyek is rögtön. És lehet Barfi can't dance saala, viszont azt jól megmutatta lehet ezt barátaim így is. Funfunfun.     

0 Tovább

Zee Cine Awards 2012

A nyertesekről már volt szó, magáról a gáláról még nem. Bár ezen se kell sokat csodálkozni, mert ottan az ilyen nem követhető élőben a tévében vagy streamen akárhol, segítségével, hanem csak hetek múlva kerül ki adásba, és fel ide, az internetre. Az okokat, a miérteket nem nagyon tudom, biztos van rá magyarázat, kell lennie, de végülis tökmindegy (tweeteren így is ment live kontent, csak az úgy nem izgi). A lényeg, hogy a tegnapi nap folyamán végre már megérkezett a gála teljes hosszában, így majd mindenki számára megnézhetővé vált. Nézzük is hát.

0 Tovább

Zee Cine Awards 2012

Ez is megvolt. Korrekt. Igazából sokat nem lehet hozzátenni. Bár van rajta pár érdekesség, nem vitatom, de azért továbbra is a Rockstar-ZNMD-TDP viszik el a főbb díjakat, mind-mind-mind megérdemelten. Itt a lista, ha mégis.  

Best Actor (Popular) – Ranbir Kapoor (Rockstar)

Best Actress (Popular) – Vidya Balan (The Dirty Picture)

Best Director – Imtiaz Ali (Rockstar)

Best Actor (Jury) – Shah Rukh Khan (Don 2)

Best Actress (Jury) – Vidya Balan (The Dirty Picture)

Best Film (Jury) – The Dirty Picture

Best Action Film – RA.One

Best Debut Female – Parineeti Chopra (Ladies vs Ricky Bahl)

Best Debut Male – Rana Daggubati (Dum Maaro Dum)

Best Story – Zoya Akhtar and Reema Kagti (Zindagi Na Milegi Dobara)

Best Debut Director – Siddique (Bodyguard)

Best use of Media – RA.One

Song of the Year – Chammak Challo (RA.One)

Lifetime Achievement Award – Jeetendra

Best Choreography – Ooh La La (The Dirty Picture)

Best Lyrics – Irshad Kamil (Rockstar)

Best Song – Ishq Sufiana (The Dirty Picture)

Best Singer (Female) – Shreya Ghoshal (Saibo from Shor In The City)

Best Singer (Male) – Mohit Chauhan (Jo bhi main from Rockstar)

International Icon Female – Katrina Kaif

International Icon Male – Farhan Akthar

Best Music – AR Rahman

Best Marketed Film – RA.One

Best Supporting Actor – Farhan Akhtar (Zindagi Na Milegi Dobara)

Best Supporting Actress – Swara Bhaskar (Tanu Weds Manu)

Best Sound Design – Resul Pookutty (RA.One)

Best Actor in a Negative Role – Prakash Raj -(Singham)

Best Cinematography -  Carlos Catalan (Zindagi Na Milegi Dobara)

Best Editing – Aarti Bajaj (Rockstar)

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek