Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Soup Boys (Pretty Drones)

Heems (Himanshu K Suri) az ex-Das Racist énekes, rapper bár kis csúszással, van az 1 év is, de azért legalább feldolgozta a saját módján a why this kolaveri dit. Jól tette? Megérte? Not bad. Más, mint az eddigiek. Azért is, mert az alapot használja csak, és arra szövegel. De az is igaz, hogy ha nem lenne, akkor se lenne semmi tragédia. Elmegyeget. 

0 Tovább

Kolaveri Di, az első évforduló

Ezt is meg kell ünnepelni. Mégis 2011 gangnam styleja volt. Éljen. 

Nagy kár és szomorúság, hogy idénre nem jutott belőle egy sem. Olyan, ami hasonló nézettséget, népszerűséget, titulust (évzene a CNN szerint) hozott és eredményezett volna a filmgyártásnak, egész Indiának. Sebaj, majd jövőre. Anirudh Ravichander elvileg már készül filmzenékkel. Kipihente a sikert. Várjuk.    

0 Tovább

WTKD: reakciók tinimódra

Az igazat megvallva már fingom sincs, hogyan fogadtam elsőre a WTKD-t. De ha valahogy, akkor így, kábé hasonlóan (mi a szöveg, mi ez a nyelv? satöbbi) reagálhattam le. Nyilván a mérleg nyelve nálam a + oldalra billent át jobban, mert szerelem volt az, vagyis lett belőle később - amit aztán a tamil mizuként bélyegeztem meg.  

"Why this...girl is so sexy"  

"Is he the Rebecca Black of India"

Na tehát, ilyen gyengéd érzelmekkel a szívemben az ikszedik hallgatáson túl nem véletlen, hogy egyáltalán nem tudom megérteni ezeket a tiniket, hogy mit nem értenek rajta - a dalon. Megmagyarazzák persze, kérdésekre is válaszolnak (viccesen, gúnyosan), mindezt a videó mutatja itt alant, de nem beszélek tovább és többet. Rajtuk a sor. Majd pedig rajtatok. 

0 Tovább

A Why this kolaveri di így néz ki

Bocsi, de bemutatni be nem mutatom már, azokat a tiszteletköröket az azonos nevű címke, tag segít abszolválni, én csak teljes hosszúságú dalbetétet hoztam el belőle. Vélemény? Érdekes. Mert valahogy mást képzeltem köré, az az igazság. De hát ez Tollywood, meglepi akárhányszor jársz arra. A legviccesebb az benne, amikor a nyugati próbál rá danszolni, de inkább befogják a fülét és elzavarják onnan. Hatalmas.      

0 Tovább

Kolaveri Di még mindig

Nehezen lehet lejönni erről a szerről. S miután a CNN nemes egyszerűséggel 2011 legjobb dalának nevezte, azután meg még inkább keresik az emberek, ha eddig nem keresték. Ma már videók ezrei születnek róla, vele, nap mint nap. Legutóbb pl SRK énekelte el valahogy, de mint mondta az interjúban, erre ő nem tud táncolni, mert ez olyan, amire nem lehet. Biztos nem hallgatott még belgát. Vagy, nem látta még ezeket a tehetségtől duzzadó, kameraérzékenységből jeles holland fiatalokat, akik úgy tudnak rá danszelni, de úgy, hogy annak már tényleg sírás lesz vége. Mi jöhet még? 

0 Tovább
«
12

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek