Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Singhamot a népnek

Méghogy Kick! Méghogy Salman Khan? Kinek kell az úgy istenigazából. Legyen inkább Singham, és Ajay Devgn. Na ezt már szeretjük. Vagyis én nem, de az indiaiak eléggé. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, mint hogy az idén eddig úgy film nem nyitott a mozikasszáknál in India, ahogy a Singham sequelje tette azt a napokban.

Sima 32 crore, nem kérdezett, földbedöngölte a Kicket, egyértelmű KO. Pedig ez nem volt benne a forgatókönyvben, legalábbis nálam. Még keresem az okokat, és ennyi film után sem értem őket, a filmnézési szokásaikat. Mert ha valaki egy évvel ezelőtt ezt mondja nekem, hogy a Singham 2 így fog startolni, aligha hittem volna neki. Most meg tessék.

Update annyi, hogy a következő két napra ilyen 20 közeli crore bevételre esett vissza, de így is már több mint 70-el bír, és egy héten belül 100-ig meg se áll. Még a végén blockbuster lesz belőle, és meg kell néznem.

0 Tovább

Aata Majhi Satakli

Már akkor és onnantól kezdve gyanús lehetett volna, hogy páran Lungi Dance ripoffként hivatkoznak rá, kommentekben, de mivel Yo Yo-nak ebben évben kijött minden lépés, így hát a Singham 2 vele és általa készült dalbetétje sem maradhatott ki.

Bár kimaradt volna.

Mert én soha többet nem akarom hallani ezt a három szót, never ever, így együtt, egymás után, dalban mondva el. A 200 +/- kisgyerek yard öltönyben pedig még vicces is, de amit a fülünk elvisel itt három percben (addig se bírtam ki), ahhoz lehet bármilyen cukitartalom rendelve, mert arra már figyelni képtelenség. 

Szörnyű. Pff.

0 Tovább

Kuch Toh Hua Hai

Alig hihető, de volt egy törtrésze a pillanatnak, miközben hallgattam, amikor azt hittem ebből jó dal fog kikerekedni még a végén, de aztán minden úgy történt, ahogy lennie kellett, és mindenki ment tovább a maga útján tovább. Én erre. A dal meg arra. Azt hiszem valahol a refrén körül szerettem ki belőle, szóval tömény egy percig tartott a romantikázásunk. Habár Singham kalandjait ezelőtt is másért bírtuk, nem a verőfényes napszemüvegéért, vagy a dalaiért. Értitek, na. Nem lepett meg, csak majdnem.

0 Tovább

Singham Returns trailer

Amikor az indiaiak rácsodálkoznak, hogy az indiai rendezők konstans ugyanazokat az indiai filmeket gyártják, az olyan, mint amikor Norbiék először mentek a Szigetre.

Pedig ha valakiről, akkor Rohit Shettyről egészen tudvalevő, hogy hű bw-hoz, talán élete végégig is, és egy emberként áll ki a masala műfaj mellett, csinálja azt 30 és a halál között, ahogy más senki. Jó, talán az akció zúzás az több képkockával felérő a filmjeiben, de akármennyire se szeretem, valamilyen szinten megsüvegelendő, hogy kiszolgálja az aktív közönségnek abbéli szeletét, aki még mindig erre vágyik, és nem unta meg ezt a banánt ennyi év és idő után. Úgy is, hogy azért forgatókönyvügyileg sokszor nem kell messze mennie (a Singham is deles remake), és azért

 a profit a profit az profit, 

tehát a pénzről is szól ez sequel filmművészet.

A Singham 2 meg sok bw folytatással ellentétben tényleg folytatásosabb lesz, amihez nyugaton is hozzá van szokva már a szemünk. Egy szereplő cserén kívül minden a régi marad. Sztori detto, főhős főhős, ellenből se lesz hiány. A trailer meg majdnem olyan volt, mint a Talaashé, nem hiába a Reliance brand. És bár olyan messze van tőle még így is, mint ide India, de azért egy egészen jól sikerült előzetesről beszélünk most. Amire még én is kénytelen voltam azt mondani, hogy vállalható, kábé azok után, hogy az első részt valahol befejeztem féltávnál, mert nem nagyon dereng belőle semmi. Ez meg elkapott.

A főszereplők? Ajav Devgn továbbra is tud mérgesen nézni és beszélni, Kareena Kapoor meg talán nem csak ott lesz a moziban, mint én szoktam, annál többet ad majd szerepéből adódóan is.

Az akciójelenetek pedig csak azért születtek, hogy azokat szét lehessen gifelni meg mémelni az interneten. Vagyis remélem lesz belőlük néhány innovatív féle, amit pont nem egy másik filmből ruháztak át ide.

Amúgy Ajay tényleg nem a kedvencem, de egy hónap múlva jó időben akár még meg is fontolnám, hogy jól szemügyre vegyem magamnak egy mozijegy kíséretében. A zenék még jöhetnek.         

0 Tovább

Singham Returns poszter

Rohit Shetty. Augusztus 15. Meg Inspector Bajirao M. Singham. Minden többit majd a trailernél. Bár igazából akár most is leírhatnám, hogy néz ki. Mert máshogy aligha fog, szóval egyféleképpen, rohitshetty stílust követve (boom goes the dynamite). Meg az eredetit, hiszen ez is remake lesz, ahogy az első rész.

És ha másért nem az epikus akció jelenetekért, amik gifekért kiáltanak, azért biztosan érdemes lesz bepopcornozni magunkat miatta. 

0 Tovább
«
12

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek