Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

How to make it: "I"

Az én Interstellarom az I lesz. Még akkor is, ha ez az a párhuzam nem állja meg a helyét, hiszen minden szempontból tök különbözőek, de mégis a várási indexük eszméletlen méreteket öltött bennem.

Persze az igazság, hogy az I-t még be se mutatták. Lehet az idén fogják, de akkor ennél körömlerágósabban filmet nem vártam, mint ezt 2014-ben. Ha meg csak jövőre, akkor az év filmjeként kell prognosztizálnom, hisz az Endhiran (idehaza Robot) rendezője: Shankar megint belenyúlt a tutiba, és olyannal áll elő e film személyében, amire bw is csak köpni-nyelni tud elsőre. Lesz itt ugyanis

 Kína, Arnold Shwarzenegger tribute, Ink, Szépség és a Szörnyeteg 

Meg AR Rahman zenéi szólnak, omfg. Jöjjön már.

A következő 10 percre nyúlt ígykészült is leejti az állakat, felhúzza a szemöldököket, elképzelhetetlen mi sül ki majd ebből kollywood szinten. Epicnek hat. 

0 Tovább

I teaser

Úgy tartják, egy teasernek soha se de nem az az erénye, hogy történetbe menne bele túlságosan is. Inkább csak jó szokásához híven tereget valamit, de olyat, ami azért szemnek álló, megfog, és látsz benne potenciált, egy második esélyt a visszatérésre, amint a trailer megnézhetővé válik. Az I ezt a szabályt maximálisan betartja.

Bár Shankar se ma kezdte, és olyan filmekkel háta mögött, mint amilyen neki van, várható volt, hogy pl. egy atipikus szerelmi történethez ++++ máshoz lesz majd szerencsénk az ő új rendezésében. És így is lett.

Az I egy kicsit a nyugati és keleti világ kereszteződése, első blikkre nagyon markáns és vagány, bw össze is tenné a két kezét, akkor se tudna hasonlót megalkotni. Én maradok, érdekel mi sül ki ebből, pláne a soundtracket hallgatva, amivel AR Rahman visszakomponálta magát a szívembe. 

0 Tovább

Schwarzi biztosan ott lesz

Az egy hét múlva esedékes Ai c. mozi zene bemutatóján és megnyitóján. Amiket egyébként AR Rahman szerzett. A filmet pedig Shankar rendezi, ő az Endhiranból lehet ismerős.

 A főszerepben Vikram és Amy Jackson lesz látható. 

Egy szó, mint száz, a Terminátor Chennaig repül, meg se áll addig, csak azért, hogy részese legyen, részt vehessen ezen az extravaganzva eventen. A következő videóban el is mondja, hogy erre készül már nagyon. Várja, meg vágja a centiket. 

Addig meg Astalavista.

1 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek