Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Habibi

A poszt címe akár lehetett volna az eltűnt idők nyomában is. Hiszen a most következő dalban olyan bwban is népszerű és híres maestrok közreműködtek, szebb szóval kollaboráltak, akik az idén nincsenek a rivaldafényben, ha a filmzenék palettára tekintek.

Azt, hogy ez mennyire indokolt vagy jött össze csak úgy sajnos, nem tudom, de azt igen, hogy míg Rahet Fatah Ali Khan legalább önálló albummal jelentkezett, addig a Salim Sulaimanról ez nem mondható el, brühü. Persze a héten már ez a második feltűnésük itt a blogon, viszont mégis csak szeptember van, itt volt az ideje na.

A dal meg a Habibi névre hallgat, amit ők hárman párban együtt vezényelnek le egy klip kíséretében. Ha pedig ez se lenne elég, akkor ott van az 50% svéd meg 50% görög származású Elli Avram, aki mára már bw színésznővé is avanzsálodott a Bigg Boss regnálást követően. És ahogy azt láthatjuk, ha táncolni kell akkor se jön túlságosan zavarba, éljen is az eyecandy rovatunk legcsiszolatlanabb gyémántja.   

Valamint, hogy teljes legyen a kép, akarom mondani gloáblis, multikulti, úgy a dal már inkább valamilyen arab beütéses, de ezt nem szándékom a számlájára írni, mert elég jól él vele, kihasználja, bár nem is fűszerezi túl, csak mértékkel adagol. De adagol. Nem először hallgatom meg már a bejegyzés írása alatt, és nem is utoljára. Amihez Elli se kell hatványozottan, nélküle is elboldogul a Habibi. 

0 Tovább

Chulein Aasman

Még több és több Salim-Sulaimanot bwba. Meg Indiába. Mert lehet vannak náluk sokkal jobb, ismertebb, eladhatóbb zenei maestrok, de még egy ilyen, mint ők, az nincs egy szál se.

'Bírom is őket, mint a jó bort', - a leglegleginkább a zenei és filmzenei fronton, ami Indiát érinti. De hogy miért? Nehéz megmondani, hiszen évzenékben szegények, az utóbbi időben közel sem találják meg magukat és számításaikat, az aranykoruknak már régen lefőtt a kávé, valahol ezt mutatja a felkérések számának visszaesése.

Meg hogy ha keresik is őket, nem éppen a felsőtíz producerei satöbbi teszik azt borsos ajánlattal a farzsebükben ajtót kopogtatva. Mégis nagy kedvenceim. Kár, hogy csak ilyen ritkán állnak elő. De ha ez a szint marad, akkor nem panaszkodom.

És akkor Chulein Aasman, a legújabb, ami nem filmzene. Bár egy színésszel közösen, Farhan Akhtarral adják elő megklippesített formában (meg neki kösznhetően). Az üzenete mellett (go women go #womenpowa) pedig a dal is szépen szól. Ezért és azért is érdemes hajtani utána.     

0 Tovább

Work in progress...

A Salim Sulaim azt ígéri, hogy a Krrish 3 soundtrack nagyot fog szólni majd. És így-úgy meg nagyon megfogja változtatni az indiai mozit. Ezt még maga Hrithik is nehezen hiszi el, csak nevet rajta. Vagy már tud valami, amit mi nem? Lehet.

Azt azért remélem, hogy nem hazudnak a fiúk, és betartják amit mondanak, majd be is hajtom, amikor annak az ideje eljön. 

0 Tovább

Krrish3.sample

Ahogy az elsőért, úgy a Krrish folytatásért, annak zenei összetevőiért is a Salim-Sulaiman lesz a felelős. Akik ma már el is kezdtek dolgozni ezen - a mellékelt kép tanulsága szerint . Rajta vannak, mármint bent a stúdióban, hogy aztán a diwalira ez is atomkész legyen. Hajrá. Sok sikert fiúk. 

0 Tovább

Tujhpe Fida

A Thug le 2012-ben. Azaz a Salim-Sulaiman csak összematekozott most is egy évzenét nekünk. Hurrá. De ez semmi. Mert még klip is készült hozzá, ahogy azt mellékelt videó mutatja. Szerelem, szeretem, kell nekem.  

0 Tovább
«
12

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

2014.09.27.
2014.09.25.
2013.03.15.
2012.11.12.

Utolsó kommentek