Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Saifeana

Alig egy hete mutatták be a Go Goa Gonet, de a rendező duó, a Raj Nidimoru and Krishna DK máris új filmen töri a fejét. Ilyen ez a bwszakma. A tervek szerint az Illuminati Films produkcióban készülő Happy Ending címet viselő romantikusos moziban Saif Ali Khan (aki a GGG-ban is szerepelt) párja Ileana D' Cruz lenne. A nyáron már el is kezdenék forgatni, még LA-be is elutaznának miatta.

0 Tovább

Hírhétfő

1) Shah Rukh Khan a következő év elején, január második, harmadik hetében kezdi el forgatni a Chopra-féle romantikus filmjét. Cím egyelőre nincs, de hölgyekben most sem lesz hiány, pl. Katrina Kaif és Anushka Sharma is szerepel majd a moziban. A premier előreláthatólag India egyik legnagyobb ünnepén, a Diwalin lesz, azaz Srk a Ra One után megint A fesztiválon mutatkozik be a szélesvásznon. De ahogy ő mondja, a Diwali még soha sem csalódott benne, s reméli ez most sem lesz majd másképp.

2) A rendező Madhur Bhandarkar az ASSA (Airtel Super Star Awards) vörös szőnyegén beszélt az új filmjéről, a Heroinról. Ez szerinte egy utazás lesz a (hős)nő életében, aki eléri a fentet, de a lentet is élete során. Azt ígérte: sok katarzis lesz benne meg trauma, valamint mérföldkőnek nevezte, nagy történetnek, amelyhez igazi színész dukál, valaki olyan, akivel már régóta szeretett volna együtt dolgozni. Őőőőő lesz Kareena Kapoor, mellette pedig majd Arjun Rampal tűnik fel a filmben. A Heroint időközben el is kezdték forgatni, ezt bizonyítja a netre direkt kiszivárgott kép és videoanyag az első napról.      

3) Zombi komédia bwban! A nem túl gyakori műfajt a Krishna DK és Raj Nidimoru kettős, rendező duó (99, Shor in the City) hozza majd el az indiai mozikba a Go Goa Gone című filmmel. A zomcomban biztosan ott lesz, szerepel majd Saif Ali Khan és Kunal Khemu, Vir Das, és Anand Tiwari, valamint még egy (színész)nő is, akiről a mai napig nem tudni, hogy ő kicsoda. Titokban tartják, bár cikkeztek valami Broadwayes színésznőről, de ez is inkább csak pletykaszint, mert Saif Ali is szeretné rokonát ott látni a filmben. A történet? A 3G pár srácról szól majd, akiknek a nyaralást teszik keresztbe a zombik, azzal, hogy megjelennek Goan. Hát nem tipikusan egy hős-hősnő mozi, itt a sztori és a karakterek (4-5) sokkal fontosabbak lesznek. Egyébként Goan és Mumbaiban veszik fel a filmet, nem mennek ki ezért külföldre.

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

2013.05.15.
2011.11.28.

Utolsó kommentek