Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kaththi teaser

Elfogult vagyok, de AR Murugadoss, ha ennél többet már esze ágába se lenne megosztani a legújabb filmjéről, akkor is ott lennék az első sorban, amikor bemutatják majd a Kaththit. Amiben azért egy Vijay lesz a főszereplő, szóval tényleg nincs kétség, semmi kétely bennem vele és ezzel a projekttel kapcsolatban. Legutóbb pl. a Holiday, a Thuppakki bw remakejét rendezte meg zseniális formán. Persze az alapanyag adott volt, de hát neki először mindig délen kell bizonyítania, és azt is teszi konstans. Csalódások ettől függetlenül akadnak, de még mindig a királyságból van több, ami tőle egyenesen érkezik felénk és hozzánk.    

0 Tovább

Ilyen az, amikor Anirudh összefut AR Rahmannal, és annak dal lesz a vége

Bevallom férfiasan ezzel nem számoltam. Azt illetően igen, még képbe voltam, hogy Shankar új mozijának, az AI-nak, (vagy csak I) a zeneösszesét a maestro szerzi majd, akik az Endhiran után újra együtt dolgoznak. De az már nem jutott el a fülemig, hogy egy dal erejéig még egy ilyen páratlan páros kollaborálásra is jut bizony hely az albumon, lesz annak esélye. Lett is. 

Hiszen most már ofisöl (a launch, és egyúttal cd megjelenést követően), hogy a múlt (már elnézést) és a jövő tamil zeneszakértelem nagyjai, nevezetesen

 AR Rahman  és  Anirudh Ravichander  együtt zenéltek

amiből megszületett a Mersalaayitten c. filmzene a mozihoz.

Az igazsághoz persze azért hozzá tartozik, hogy Neeti Mohan is beszáll a buliba pár sorért, de nem bánjuk, neki is kijár a dicsőségből. Mert ez a dal jóság lett. Első fülre kell, kell még. De ahogy hallgatom közbe a soundtracket, az se akarja meg kérdezni, hogy szereted-e, mert csak azt lehet.

u.i.: Itt is a legnagyobb az esélye az évzenék előfodulási esélyének. Eszement (welcome to opera, nyugatiaskodás, szerelem a köbön, epikus filmzenék epikus témája többek között). Le a kalappal AR Rahman!!! Respect. Mióta vártunk már rá, hogy ezt, ezt hallhassuk tőled. 

0 Tovább

Schwarzi biztosan ott lesz

Az egy hét múlva esedékes Ai c. mozi zene bemutatóján és megnyitóján. Amiket egyébként AR Rahman szerzett. A filmet pedig Shankar rendezi, ő az Endhiranból lehet ismerős.

 A főszerepben Vikram és Amy Jackson lesz látható. 

Egy szó, mint száz, a Terminátor Chennaig repül, meg se áll addig, csak azért, hogy részese legyen, részt vehessen ezen az extravaganzva eventen. A következő videóban el is mondja, hogy erre készül már nagyon. Várja, meg vágja a centiket. 

Addig meg Astalavista.

1 Tovább

Yaan trailer

Vannak olyan filmek, mint amilyen ez itt, a Yaan, Ravi K. Chandran rendezése, amit lehet már bemutattak, de az is lehet, hogy még nem, csak annyi biztos, hogy majd látni kell. Mert a dél-indiai masalák továbbra is élen járnak, ha erről a műfajról, annak ígykészültjéről esik a szó. Baromi kedvcsináló az előzetes, Harris Jayaraj meg bár összepritamozta (lopkodta) a filmzenéinek felét, de ez így is kihagyhatatlan néznivaló jóságnak tűnik Jiiva, Thulasi Nair, Nassar, és Prakash Raj főszereplésében. Ja és mondtam már, hogy a dél-indiaiak eszik és iszák a maszalá készítést. Megfizethetetlen. 

0 Tovább

How to make it: - Low Ana Lifeu

Shit that booty maama. Avagy meg lettünk sunnyleonozva ebben az évben. Mert ha már nem volt elég, esetleg hiányzott volna már, akkor most a köreinkben is nagy sikert aratott Baby Doll filmzene, Saree Wali Girl punjabi nóta után biza Kollywood felé vette az irányt a 'színésznő' és a Vadacurry egyik dalbetétjében tűnik majd fel. Aminek apró ígykészültje látható most itt nem sokat árulkodva. Amúgy Anirudh meg Andrea Jeremah a hangját adta hozzá, mármint a dalhoz. A látványvilágra meg holnap derül fény. Meglássuk.

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek