calacitra

Miközben mindenki lő mindenkire és mindenre aközben egy szerelem bontakozik ki két fiatal között, akik arra születtek, hogy gyűlöljék egymást, de nem.

A YRF égisz alatt a filmet írja és rendezi Habib Faisal, akinek pl. a filmfare-díjas Band Baaja Baaraat szkiptjét köszönhettük, míg a fő szerepekben egy Kapoor és egy Chopra lesz látható. Arjun Kapoor a producer, rendező Boney Kapoor fia, Parineeti Chopra pedig (filmfaret nyert ő is, legutóbb a debütek között) Priyanka Chopra színésznő unokatestvére.

Ergó, a családi háttér még mindig az első bwban, úgy könnyű oda bejutni. Mert a másik oldalról sokkal több a lépcső, az ajtó meg a falak száma, ez pedig nem az a film, ami nekik kedvezne. Majd legközelebb. Vagy soha-soha.  

A leírhatatlan című filmet május végén tűzik műsorra a mozik, többek között a zseni Amit Trivedi zenéjével. Ha másért nem, ez utóbbiért különösen várjuk.

A poszterről meg majd később esik szó. Most a trailer a soros, ahol van bumm, shoot, beszéd bumm, shoot stb... 

Az Ek Main Aur Ekk Tu egyik nagy romantikus melódiája valami olyasmi képköteget kapott, ami ahogy az várható is volt. Amit Trivedi meg király, mondtam már? Mondtam. De csak kicsi, még egyelőre. Mert azokkal a gyenge számokkal lehúzza az egyébként még így is átlagon felülire sikeredett ostet, mi mást is vártunk tőle. Hiszen ez is milyen jó anyag már, sőt a hozzá karcolt remix is tapados tud lenni. Ez azonban, most itt, a lassabb, érzelmesebb, romantikusabb, tüctüc-mentesebb verziója, ami közben Imran Khan és Bebo kapcsolatuk nem éppen rózsaszín napjait élik meg spoilermentesen.

Kezdem, hátulról. Nem is rossz, de nem is annyira jó. Talán olyan Amit Trivedi-s. Hiszen a tehetséges zeneszerző le sem tagadhatná, hogy az ő keze munkáját dicséri ez a filmzenei korong. Amit pont annyira hat át a frissesség és a változatosság, mint a korábbi munkáit. Azokat igen, amiket annyira de annyira szeretünk és a mai napig hallgatunk újra és vissza. Pl. a Wake Up Sidet, az Aishat, a Dev Dt vagy éppen az Udaant. Mindegyikre igaz, itt erre is, hogy hangulatban, a hangszerek felvonultatásában nem láncolja magát bw zenei világhoz, mint lmps lmpst a parlamenti kapuhoz. Eltér attól, de nem szembe megy vele, csak kikacsint más új stílusok felé. Kipróbálja, megkóstolja, hogyan is működik ez az indiai füleknek. Mondod erre rizikós, hát persze. De Amit a filmek Anurag Kashyapja, szóval nem nyúl mellé, nem téved vakvágányra, legtöbbször jó az, csak elsőre nehéz megbarátkozni vele. Pont ez volt a helyzet az EMAET munkájával is. Nézzük.

A title trackot már a trailer alatt imádtam, azzal nincs, nem is volt különösebb gond-om. Vele kezdődik az album, tehát nem is rosszul. Az EMAET nekem egy egyszerű szavakkal telipakolt könnyedén énekelhető életerős popos dalmóka, nem több, így lesz kurvajó. A második szám a Gubbare bár nem húzza le ezt a kezdést, de majdnem. Egyelőre nem sikerült megszeretetnie magát velem, pedig sokan csak az Aisha féle Shaamhoz hasonlítják. Soso, van is benne valami, a baj az, hogy ennél sokkal jobb, álomtelibb és szerethetőbb a számomra az. Ellenvélemény? Ezek után következik a desi Elvis szám az Aunty Ji, ami már korábban is bántotta a fülemet a video alatt. Azóta ebben sem történt nagy változás. Nem lesz kedvenc, a jazz amúgy se az én műfajom, itt lehet a probléma forrása elásva talán. Eddig összegezve a kiváló kezdés után nagy-nagy visszaesés volt tapasztalható.

De most mondom relax, mert újra magára talál a lemez. Éljen. Ami az Aahatein könnyű, lágy zenéjének köszönhető egyrészt. Pátoszos, lassú és érzelmes, valahol az Anjaana Anjaani jutott eszembe ezt hallgatva, ami nagyon pozítiv dolog. És ez még mind semmi. Hiszen a Kar Chalna Suru ott folytatja, ahol ő, az előbbi befejezte. Kicsit befigyelő jazzes elemekkel azért tarkítva, de szívre gyúrva fényt hoz az éjszakába. Fényt. Egészen addig, amíg tuctucba nem öltözik át két szám is. Kvázi remix verziók jönnek, ketten is. Az egyik a címadó dalhoz készült. Ez not bad. De komolyan. Ellene vagyok az ilyennek én, tudod te, szeretem a számokat azért amilyenek, az eredetiségükért. De azt is elismerem, hogy vannak, amik a táncparketten is megállják a helyüket még. Ez a szám pedig így ebben a formában oda is való. A másik remixes az Aahatein. Nem kell ezen se csodálkozni, hisz bevált módszer lett érzelmesebb számokat is megfűszerezni így. Az eredmény végtére is itt se rossz, de azért az oridzsinal az előzi.

Pontozda. A címadó trek plusz a rmxe, az Aahatein, a Kar Chalna Suru tartozik a jobbak közé. Ötből egy három és fél pötty pottyan is rá. Egy felet odaadtam neki, egyet meg elvedtem a remixek miatt, így igazságos. Kettő meg amúgy se jött be az öt eredetiből, szóval félutas, picit jobb korong lett ez Amit Trivedistől. Akitől volt már karcolosabb is, de azért ezért sem kell szégyenkeznie.